Ujházi Péter (1940): Yellow Line, 1999

Becsérték: 1 000 000 – 1 500 000 Ft

Tempera, akvarell, kazein, papír
51 x 73 cm
Jelezve középen lent: UP

PROVENIENCIA: Békéscsabai magángyűjtemény, vétel Godot Galéria, Budapest

KIÁLLÍTVA: “Ujházi Péter” Godot Galéria, Budapest, 2007.10.31. – 2007.11.24.

Érdeklődés

Tételszám: 047 Kategória:

Esszé

“[Ujházi Péter] 1999-es New York-i útján megtalálta a helyet és a mértékeket, amelyek méltó módon adtak teret őrületes játékának: építettek és romboltak a kivetülő belső képek. Minden látomásának földi tárgya adva volt, csak látni kellett. Meglátni, hogy ez az, ami. Ez az, amit (amire) éppen gondolt. […] Ujházi főművei készültek ott. […]

Amikor valaki lazának tűnő kompozícióit végignézi, és akár gyönyörét is leli bennük, ritkán veszi észre, hogy rendkívüli intellektuális muníciókkal rendelkező képcsináló játszik vele. […] Először is, Ujházi általában széltől szélig festi, értsd: befesti a képeit. Nincsenek bennük kitüntetett felületek, nem a geometriai középpontok köré vagy onnan szerveződnek a folyamatok, nem azokból kell többnyire megfejteni a konstrukciót. Bármilyen furcsa, ez a helykitöltő festési mód engem a történetmesélésre, a festőből kikívánkozó, egymással versengve kiömlő jelenés- vagy eseményhalmazok öntörvényű burjánzására emlékeztet. [Ujházi Péter] gyorsabban gondolkozik, mint ahogy fest vagy dobozt csinál, és mindegyik gondolatszál teljességét egymás mellett élvezi és éli át, és önti elénk képein át. Az egyes jelenések elemei és figurái összeütköznek, szinte megbotlanak egymásban, és ez jó, sőt, nagyon jó, mert ezek a „balesetek”, képi, lelki karambolok adják a művek dinamikáját, azt a fajta – nem a történetekből, hanem a festés és a szerkesztés módjából fakadó – feszültséget, amely az Ujházi-munkák legvonzóbb és legjellegzetesebb sajátossága. Az elemeknek ez a furcsa, önpusztító tobzódása a legutolsó években kivételesen szép képköltészetté vált. […] Valóban, mintha a képzelet öntörvényű, önvilágú alakjaiként jelennének meg a képeken. Mozgásaik iránya is sajátságos. Környezetüktől függetlenül, tőlünk (tőlük, Ujházitól) függ mozgásuk iránya (szinte a Bosch képein érzékelhető magzatvízvilág sajátos törvényeit idézve), ritmusa, célja (még a fel-le irányt vizsgálva is), annak megállapítása, hogy amikor látjuk őket, repülnek, sodródnak, zuhannak vagy netalántán épp megálltak és körülnéznek, felmérik a terepet. A törvények tehát, amelyek képi életüket szabályozzák, nem érvényesek törvényszerűen a körülöttük úszó, stagnáló vagy vonuló más álomlények létére és mozgására. Mindegyik önálló közegben leledzik.[…]

Ujházi, mint az igazán nagyok általában, mer úgy festeni […], mint a gyerekek vagy a felnőtt korú sérült lelkek: vállalja a felszíni áttekinthetetlenséget, a túladagolt részletet vagy a túlzottan nagy léptékű információkat, az elnagyolt(nak tűnő) figurákat, a hangulatsűrítést az elemek részletezése helyett, a vizionálást az oknyomozás helyett, a lélektant a hagyományos értelemben vett kidolgozás helyett, a fontos elemek felnagyítását a kompozíciós szempontok méricskélése helyett. Nehéz lenne megmondani, annak ellenére, hogy fényképportré-applikációkat is alkalmaz, és felismerhetők képein az általa festett emberi figurák, hogy absztrakt vagy figurális festő-e Ujházi, vagy talán valamiféle harmadik csoportba sorolható?”

Antal István: 66 – Ujházi Péter születésnapja, Balkon, Budapest, 2007.